Get Adobe Flash player

Érsekcsanádi borverseny 2018. - Eredmények

Az érsekcsanádi termelők 35 bormintával neveztek a 2017-es évjárat boraiból. A fehérborok adták a minták nagy részét(21),9 vörösbor  minta,4 rozé és1 sillerbor került a bírálóbizottság elé.

Az éremhatárt csak egy erjedéshibás fehérbor nem érte el. Ez is mutatja a gazdák gondos borkezelését ami az egész sorra jellemző volt, eltekintve egy-egy kénelmérést. Bronzérmet 2 tétel kapott. Ezek a borok egyszerű beavatkozással kijavíthatók.

Ezüstérmet 11 bor érdemelt. Jól iható szépen kezelt, borokat kóstolhattunk ebben a kategóriában.

Aranyérmet 7 bornak adott a bizottság, amik az ezüstnél leírtakon túl valami plusz értékkel bírtak. Kiemelkedtek az illatos tételek harmonikus illat és íz-összetételükkel. Egy Cserszegi fűszeres nagy-aranyérmet kapott!

A 4 rozébor , bár több fajtából készült, eltérő technológiával,mégis aranyérmet kapott mindegyik. Ez komoly szakmai felkészültséget jelent a termelőknél.

Az egyetlen sillerbor is csak elismerést érdemelt, valamint egy nagyarany érmet.

A 9 vörösbor mezőnye kiegyenlített volt. Bronz (5),ezüst(1), arany(3). A kiemelkedő tételeket az újhordós érleléssel próbálkozó borászoknak sikerült készíteni.

Köszönet illeti a hagyományosan színvonalas, családias szervezést és az elmaradhatatlan finom halászlé is megér egy aranyérmet.

Minden nevezőnek jó egészséget és szép szőlőtermést kívánok 2018-ra!

                                                                                            Bán Ferenc

Érsekcsanádi Borverseny eredmények 2018. 04. 13.

2018. április 13-án megrendezett borversenyünkön 20 termelő nevezett, a minták száma 35.

A bíráló bizottság elnöke: Bán Ferenc

Bizottsági tagok: Bán Dorottya, Bobor Ákos, Kovács Péter, dr.Völgyi Balázs

Adminisztrátor: Kissné Horváth Zsuzsanna.

Név

Lakcím

Bor fajtája

Bor évjárata

Eredmény

Szabó József

Érsekcsanád, Széchenyi u.

Olaszrizling

2017.

Ezüst

Felső András

Érsekcsanád, Hunyadi u.

Chardonnay

2017

Ezüst

Molnár Zsolt

Érsekcsanád, Petőfi u.

Cserszegi fűszeres

2017

Ezüst

Varga Lajos

Érsekcsanád, Béke tér

Chassellas

2017

Bronz

Ifj. Varga Lajos

Érsekcsanád, Széchenyi u.

Olaszrizling

2017

Ezüst

Kubovics Balázs

Vaskút

Kékfrankos

2017

Bronz

Veres Gábor

Nemesnádudvar

Cabernet-Sauvignon

2016

Bronz

Veres Gábor

Nemesnádudvar

Kékfrankos

2017

Bronz

Braun Gábor

Baja

Zweigelt

2017

Bronz

Rácz Roland

Érsekcsanád,

Cabernet-Sauvignon

2017

Arany

Rácz Roland

Érsekcsanád,

Cabernet-Sauvignon

2015

Arany

Kovács János

Érsekcsanád

Vegyes

2017

Oklevél

Szabó József

Érsekcsanád, Új sor

Vegyes

2017

Bronz

Kiss László

Érsekcsanád,

Kunleány

2017

Ezüst

Hidas Pál

Érsekcsanád,

Hárslevelű

2017

Ezüst

Gruber Attila

Sükösd

Kékfrankos-Rose

2017

Arany

Gruber Attila

Sükösd

Chardonnay

2017

Arany

Gruber Attila

Sükösd

Irsai Oliver

2017

Ezüst

Gruber Attila

Sükösd

Cserszegi fűszeres

2017

Ezüst

Takács Sándor

Érsekcsanád,

Cabernet-Frank

2017

Bronz

Takács Sándor

Érsekcsanád,

Chardonnay

2017

Arany

Muth József

Báta

Rizling Szilváni

2017

Ezüst

Muth József

Báta

Irsai Olivér

2017

Arany

Muth József

Báta

Sárga muskotály

2017

Arany

Muth József

Báta

Rose vegyes

2017

Arany

Muth József

Báta

Siller vegyes

2017

Nagy Arany

Muth József

Báta

Vörös vegyes

2017

Ezüst

Rittgasszer Róbert

Nemesnádudvar

Cserszegi Fűszeres

2017

Nagy Arany

Rittgasszer Róbert

Nemesnádudvar

Sauvignon-Blanc

2017

Ezüst

Rittgasszer Róbert

Nemesnádudvar

Kékfrankos Rose

2017

Arany

Rittgasszer Róbert

Nemesnádudvar

Cabernet Sauvignon

2017

Arany

Csősz Lajos Csaba

Érsekcsanád

Cserszegi Fűszeres

2017

Bronz

Vígh András

Nemesnádudvar

Chardonnay

2017

Arany

Vígh András

Nemesnádudvar

Cserszegi Fűszeres

2017

Arany

Kenyeres Ervin

Érsekcsanád,

Kékfrankos- Cabernet Sauvignon

2017

Arany

 

 

 

Share