Érsekcsanád Község képviselő-testülete 2010. június 28-án
tartotta ülését. A képviselők a következő ügyekkel foglalkoztak:
Zárt ülésen elfogadták a polgármester beszámolóját az
átruházott hatáskörben hozott szociális határozatokról, valamint döntöttek
arról, hogy az „Érsekcsanádért” kitüntetést adományozzák Soós Lajos és Tüske
Gyula lakótársainknak.
1/ Elfogadták a polgármester beszámolóját a legutóbbi ülés
óta eltelt időszak eseményeiről, a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
szóló jelentést, valamint a mezőőri beszámolót.
2/ Módosították az önkormányzat 2010. évi költségvetését. A
bevételi és kiadási főösszeg 380.623.000 Ft, melyből a felhalmozási és
felújítási kiadások előirányzata 165.040.000 Ft.
3/ Megalkották a kitüntetésekről szóló rendeletet. A
rendeletben az „Érsekcsanádért” kitüntetés (mely együtt jár a díszpolgári
címmel) mellett szakmai kitüntetések adományozásának lehetőségét is
megteremtették. Ezen szakmai kitüntetések az „Érsekcsanád Sportjáért”, „Érsekcsanád
Kultúrájáért”, „Érsekcsanád Közoktatásáért”, valamint „Érsekcsanád
Közszolgálatáért” végzett kiemelkedő tevékenységekért adhatóak.
4/ Módosították a lakossági járdaépítés önkormányzati
támogatásáról szóló rendeletet. A módosítás lényege, hogy önkormányzati
támogatás kérhető ezentúl nem csak új járda építéséhez, hanem meglévő járdák
felújításához is. A támogatást a munka megkezdése előtt kell igényelni!
5/ Módosították a helyi építményadóról szóló rendeletet. A
módosítás lényege, hogy a Duna 900 cm-t elérő vízállása miatt keletkező,
üdülőépületekre vonatkozó 25%-os adókedvezményre a kérelmet a 900 cm-es vízállás
elérésétől számított 45 napon belül kell benyújtani az önkormányzati
adóhatósághoz. A határidő elmulasztása jogvesztő.
6/ Módosították a Polgármesteri Hivatal Ügyrendjét.
7/ Aranyos Dániel, Horváth Ferenc és Csák József képviselők
tiszteltdíjáról történő lemondásuk kapcsán 235.000 Ft-tal megemelték a
lemondásból képzett céltartalékot.
8/ Felhatalmazták a polgármestert a DÉMÁSZ-szal kötendő
megállapodás aláírására. A DÉMÁSZ a Megemlékezések Parkjával szemben lévő
transzformátor állomás használati jogára vonatkozó megállapodás aláírását kérte.
A tárgyalások eredményeképpen a Polgármesteri Hivatal előtti parkolóban
elhelyezkedő villanyoszlop áthelyezését vállalta még 2010-ben.
9/ Döntöttek arról, hogy eltekintenek a költségvetéshez
kapcsolódó megvalósítási terv és teljesítményterv készítésétől.
10/ Döntöttek arról, hogy nem vállalnak kezességet a
Felső-Bácska Nonprofit Kft hitelfelvételéhez kapcsolódóan.
11/ Döntöttek arról, hogy a szennyvízberuházáshoz
kapcsolódóan mely ingatlanokat vonják belterületbe.
12/ Döntöttek arról, hogy a művészetoktatás szakfeladaton a
megemelkedett tanulólétszám miatt keletkező heti 9 óra többletigény
finanszírozását vállalják. Ugyancsak biztosították a következő tanévben a 4.,
5., és a 7. évfolyamon a magyar és matematika tantárgyak csoportbontásban való
oktatásához szükséges heti 26,5 óra finanszírozását is.
13/ Elfogadták az alapfokú művészetoktatás térítési díjáról
szóló rendeletet. A térítési díj nem változik az előző tanévhez képest.
Egyebek napirendi pontban képviselői bejelentések hangzottak
el, valamint Aranyos Dániel és Horváth Ferenc a tiszteletdíjukból képzett
céltartalékból javasolta az Összhang Kórus írországi útjának támogatását 100.000
Ft értékben, amelyhez a szükséges döntések megszülettek. Az ülésen
megfogalmazódott az az igény, hogy a falunapon idén ne legyen tűzijáték, hanem
annak árát ajánljuk fel a következő testületi ülésen kiválasztásra kerülő,
árvízzel sújtott településnek.