Get Adobe Flash player

A faluközpont fejlesztési koncepciója

Érsekcsanád Község Képviselő-testülete megkezdte a faluközpont fejlesztési koncepciójának kidolgozását, amelyre több lépcsőben kerül sor. Várjuk a lakosság ötleteit, véleményét és visszajelzéseit.

A fejlesztési koncepció kialakításával kapcsolatos előterjesztés megtekinthető itt.

 

 

Tovább szépülnek a közterületeink

Régóta foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy hogyan tudnánk szebbé tenni a közterületeinket. Erről folyamatosan egyeztetünk szakemberekkel is, sőt a Virágos Magyarországért verseny regionális vezetőjével is tartjuk a kapcsolatot, hogy mindenképp a verseny szempontjából is hasznos beavatkozásokat tegyünk.

Nagy probléma volt a község két végén lévő nagy területű közterület állapota. A bajai irányú kivezetésnél a Csemetekert előtti területet a csapadékvizes projektünknek köszönhetően rendezni tudtuk, azóta szemmel látható a változás. Sajnos azonban az is, hogy micsoda mennyiségű műanyag palackot dobálnak el egyesek, amelyek elrondítják a szép zöld környezetet. A község északi részén, a főúttól nyugatra levő utolsó ház utáni ingatlanunkon egész évben gyűjtöttük az árokszélek padkázásából keletkező földet, amelyet felhasználva most már egy komoly tereprendezést sikerült megoldanunk. A beavatkozásnak köszönhetően egy olyan terület jött létre, amelyet már fűnyíró kistraktorral is lehet kezelni, és amely a tavaszi fásítást követően betölti majd a földhivatali bejegyzésekben is szereplő „védősáv” funkciót. De nagyon fontos az is, hogy a Móra utca irányából érkező főút alatti vízátfolyások részére is egy vízgyűjtő tavacskát tudtunk kialakítani, mely lehúzza majd a túloldal vízfeleslegének egy részét. Meggyőződésünk, hogy a fák elültetése után ez a terület is egy nagyon szép zöld felülete lesz Érsekcsanádnak.

Elültették a növényeket a Beni tó mellett is. Tavasszal további zöldfelelület kezelés, a terület teljes karámfás körbekerítése, játszótér telepítése és a József Attila utca felől egy kis híd építése is megtörténik majd. A rengeteg szín (zöld, ezüst, kék és piros levelű, valamint fehér, sárga és piros bogyójú növények), a tó, és a barna fajátékok a község egyik ékességévé varázsolják majd a területet, amit szándékaink szerint soka szülő és kisgyermek is használ majd. Természetesen át kell gondolnunk a  Beni tavon tapasztalható horgászat kérdését is, mivel ez nem a felnőttek, hanem a gyerekek részére lesz telepítve. Nem fordulhat elő, hogy felnőttek horgásszanak itt, csak mert ide nem kell engedély, és ezért olcsóbb, mint a Kanális vagy a Duna. Számos lakótársunk jelezte is, hogy eddig ők hordtak a tóba halat, de ha azt felnőttek fogják ki és viszik haza, akkor a jövőben ők már nem fognak telepíteni.

Az ipari terület mellett levő védősávot a két évvel ezelőtti vihar miatt ki kellett vágni. A tuskók kiszedése után decemberben egy speciális tárcsa készítette elő a területet a fásításra, amely hamarosan megtörténik. A képviselő-testület 3.600 db akác csemete beszerzéséről döntött, így a Meggyfa, az Új sor  és a József Attila utcában lakókat oly sokszor zavaró nyárfa pihőcék helyett egykor majd a májusi akácillat járhatja be a környéket. Tavaszra elkészül a glóbusz melletti terület rendezése is, ahová szintén fákat fogunk ültetni.

A képviselő-testület folyamatosan foglalkozik az utcanév és egyéb információs táblák kérdésével. Mindenképp egy egyedi, Érsekcsanádra jellemző táblarendszert szeretnénk kialakítani, mely munka előkészítésébe a lakosságot is bevonjuk, és Tüske Anna személyében egy szakember koordinálja az előrehaladást. De dolgozunk a buszmegállók cseréjén is, melyre jelenleg az árajánlatot várjuk a szintén érsekcsanádi Titan-Metal Kft-től. Januárban pedig megkezdjük kidolgozni a faluközpont díszítésére vonatkozó koncepciónkat is.

Jól látszik tehát, hogy hatalmas munkát fektettünk az eddigi folyamatba, melyről szinte minden szakmai fórumon elismerően nyilatkoznak a szakemberek, zsűritagok, településfejlesztési munkatársak. Külön kiemelik, hogy a lépéseink nagyon összehangoltak, és a szándékunk szerinti végső eredményt erősítik, melyek ha a fák kihajtanak, a növények kizöldülnek, a buszmegállókat használni kezdik és az utcanév táblák tényleg információkat közvetítenek, akkor az érsekcsanádi lakosok részére is érzékelhetőek lesznek.

 

Felső Róbert

polgármester

 

Kóbor ebek

Az utóbbi időben több bejelentést kaptunk arra vonatkozóan, hogy kóbor ebek járják a községet.

Kérjük az állattartók felelős magatartását a lakosság testi épségének védelme és az ebek szabályos tartása érdekében. A közterületen kóborló ebeket az önkormányzat elszállíttatja és csak a költségek megfizetése után kaphatja vissza a gazdája, másrészt szabálysértési eljárást is von maga után. Kis odafigyeléssel mindezek megelőzhetők. Segítő együttműködésüket köszönjük!

dr. Juhász Péter jegyző

Önkormányzati évértékelő

Eltelt ismét egy év, előttünk a Karácsony. Az Adventi várakozás hangulatában ilyenkor gyakran visszatekintünk és értékeljük a mögöttünk álló évet, elhatározzuk, hogy jövőre mire is helyezünk hangsúlyt, mely feladatokat szeretnénk megvalósítani.

Így van ez nem csak a családoknál otthon, hanem az önkormányzat életében is.

2019. meglátásom szerint az önkormányzat életében egy párját ritkítóan sikeres év volt, mely hosszú időre meghatározza majd az önkormányzat gazdálkodási lehetőségeit, működési feltételeit és jövőképét is.

Mindig büszkék vagyunk arra, hogy a nálunk elért eredményekre nem úgy tekintünk, hogy nálunk is ugyanaz valósult meg, mint itt vagy ott. Ami nálunk megvalósul az mindig egyedi, mert olyan összefogás, együtt gondolkodás és sok jó szándék van benne, ami a projektjeinket egyedivé, hasznossá és sikeressé teszi.

2019-ben az év végén megkezdtük a Könyvtár épületének bővítését és felújítását, mely természetesen a háziorvosi rendelő részre is kiterjed majd. Ezzel a felújítással nem csak megszépül az épület, tágasabb lesz és új funkciókat is kap, hanem az energiafelhasználása is hatékonnyá válik. Így Érsekcsanád szinte minden középülete energiatakarékossá vált – ez egyedülálló a környékben.

De nem csak a Könyvtár újul meg, hanem a Művelődési Házban is folyamatosak a munkálatok. A nyáron a fűtő (és hűtő) rendszer lett kiépítve, mellyel az épület energiamérlege nullás lett, jelenleg a tetőcsere és a belső átalakítások kiviteli tervei készülnek, s tavasszal, amint lehetséges meg is valósítjuk a munkát. Így az épület belülről teljesen átalakul. Szükség is van rá, hisz a kulturális statisztikák alapján látható, hogy az érsekcsanádi kulturális élet egyedülálló a bajai járás községeiben. Nem csoda, hogy rendezvényeinkre nem csak a helyi lakosok látogatnak el, hanem vidékről is sokan érkeznek.

Anyertes mini bölcsőde pályázattal egy új épület építése is megkezdődik a nyáron, mellyel az érsekcsanádi közszolgáltatások palettája tágul. Fontos is ez, hisz Érsekcsanádon a gyermekszületések száma országosan is kimagasló, ezáltal a projektjeink fenntartása is biztosított, hisz a nagy számú utánpótlásnak köszönhetően lesz, aki használja a beruházásaink eredményét.

2019. azonban nem csak az épületek, hanem a közterületek éve is volt. Bár befejeztük a csapadékvizes projektünket, de a zárást követően is minden hónapban újabb utcarészeken tudtuk folytatni az árkok karbantartását. Ez a munka jövőre is folytatódik. A Beni tó melletti terület rendezésével a környék egyik legszebb közparkját alakítjuk ki, az ipari terület, a község bevezető részein lévő területek, és a Glóbusz melletti rész rendezésével az összefüggő részek lettek szebbek, s ezeken a fásítás is folyamatos. Ezeken a helyeken több ezer fát ültettünk el önerőből. Nem csak beszélünk a faültetések fontosságáról, hanem teszünk is érte. A buszmegállók cseréje és az információs és utcanév táblák cseréje is téma, a képviselő-testület folyamatosan tárgyalja a kérdést, mely jövőre megoldásra kerül. Pályázati forrásnak köszönhetően 3 játszótér felújítása, bővítése is folyamatban van, amivel kijelenthető, hogy a környék legnagyobb játszótér fejlesztési projektjét valósítjuk meg, s mindezt egyedülállóan a kisgyermekes anyukák bevonásával tesszük. A Szabadidőpark felújítása is folyamatos. Elkészült a Sportpark, és szintén egy nyertes pályázattal a májusi fogathajtó versenyre már új zsűriemelvény, június végére pedig a még régi nádtetejű sátor helyén egy új 50-60 személy elhelyezésére alkalmas faépület várja majd a látogatókat.

Minden önkormányzat részére kiemelkedő fontosságú az úthálózat felújítása, bővítése. Az elmúlt évek nyertes pályázataival, valamint a Magyar Falu Program Akácos utcát érintő pályázatával látható, hogy a község belterületi úthálózatának több, mint 25%-a újulhatott meg, meg újul meg tavaszra. Ez megyei szinten is egyedülálló arány. De folytatni kívánjuk a munkát a főút melletti szervízút következő szakaszával, beadott pályázatunk van a Zrínyi utca Új sor – Meggyfa utcák közötti szakaszának felújítására, engedélyes tervünk van az Akácos utca és összekötő szakaszaira, melyre ismét a Magyar Falu Program folytatásában kívánunk forrást találni. Keressük a lehetőségét,  hogy a főútról a Kazinczi utca felé vezető kis szakasz (Öreghegyi köz) széttöredezett részére új burkolatot tegyünk, akár önerőből is. Természetesen a Duna parti Vajas utca utolsó szakaszát is szeretnénk befejezni a mart aszfaltozással.

2019. azonban nem csak az építés, hanem egyfajta gazdasági irányváltás évi is volt. Az ipari terület fejlesztése pályázatnak köszönhetően bővíthettük a területünket, melyre már most is sok érdeklődő van. Az ide települő cégek iparűzési, építmény és gépjármű adó befizetéseinek köszönhetően a község adóbevétele jelentősen megnőhet, a helyi foglalkoztatás javulhat. A turisztikai projekt nagyon szépen halad, egyre többen látnak lehetőséget az ide érkező vendégek kiszolgálásában. Ehhez természetesen növelni kell a vendégéjszakák számát, bővíteni kell a szolgáltatásokat, és tenni kell a község marketingjéért. Az érsekcsanádi Duna partnak, a Veránka szigetnek és a  Gátőrháznak azonban óriási híre van, amit jó marketinggel ki tudunk használni. Az így keletkező idegenforgalmi, iparűzési és építményadó bevétel pedig szintén azt eredményezi, hogy Érsekcsanádon újabb fejlesztésekben gondolkodhatunk. Ráadásul megalapozza olyan más projektek létjogosultságát is, mint a kerékpárút kiépítése, mely a következő uniós ciklus pályázatainak egyik fő feladata lesz.

Egy lakótársunk mondta elismerően, hogy az önkormányzat 2019-ben óriásit ment előre. Bár mi magunk is ezt éreztük, hisz volt a nyáron olyan pillanat, amikor egyszerre vittünk 29 projektet (!!!), azonban az külön öröm, ha a község lakosai is ezt látják, ezt érzik.

Én ezúton is köszönöm mindenkinek az együttműködést, a közös munkát, az ötleteket, a tanácsokat, a segítséget, a felajánlásokat, mindazt, aminek köszönhetően kijelenthetjük, hogy Érsekcsanád mennyire élhető, szerethető, és fejlődő település.

Valamennyi lakótársunknak ezúton is áldott, békés Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok.

Felső Róbert

polgármester