Tájékoztatás hulladékszállítási számla kézbesítéséről

                                     FBH-NP Közszolgáltató Nonprofit  Korlátolt Felelősségű Társaság

Tisztelt Önkormányzat!

Mint az Önök előtt is bizonyára ismert a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításával folytatódott a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átszervezése. Legfontosabb lépésként meghatározásra került az állami hulladékgazdálkodási közfeladat és ennek következtében elkezdődött az állam szerepvállalása a tevékenységek megszervezésében. Megalapításra került a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) mely feladatául az állami szerepkör gyakorlati végrehajtását kapta, így a közszolgáltatási díjak beszedését, kintlévőségek kezelését is.

Az átszervezés során a hosszas egyezetések után újonnan felállított rendszerben került sor a számlázásra. A 2016. 2. negyedévi számlák elkészítése és megküldése a korábban megszokottól később történik meg a napokban.

Ezúton tájékoztatni kívánjuk Önöket, hogy a 2016.04.01.-.2016.06.30. időszakra kiállított számlákat a lakosság a fizetési határidő lejártát követően fogja megkapni az új rendszer felállításából eredő technikai problémákból kifolyólag. Ezáltal a számlák fizetési határideje a kézhezvételtől számított 15 nap, függetlenül a számlán feltüntetett fizetési határidőtől.

A fenti okok miatt késedelmi kamat, illetőleg járulékos költségek felszámítására a módosított fizetési határidőt kell figyelembe venni.

Egyben tájékoztatjuk, hogy az érintett ingatlanhasználók az elérhető helyi médiákon keresztül is tájékoztatást kapnak a fizetési határidőt érintő módosulásról.

Az okozott kellemetlenségekért elnézésüket kérjük.

Vaskút, 2016. augusztus 18.

                                                                       Tisztelettel

                                                                                              Agatics Roland

                                                                                              ügyvezető igazgató