Vállalkozók, vállalkozások figyelmébe

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat törekedve a foglalkoztatás vállalkozási igényekhez illeszkedő bővítésére együttműködésre törekszik a települési önkormányzatokkal és a térség vállalkozásaival.

Az együttműködés lényege, hogy pályázati források bevonásával olyan munkaerő képzéseket indítsanak, amelyekre a helyi vállalkozásoknak valós szükséglete van. Ennek felmérésére egy kérdőívet készítettek el, melyet a legnagyobb adófizető és foglalkoztató vállalkozásoknak külön is megküldtünk, de itt is közzétesszük egy részét, hogy minden vállalkozó lássa azt és jelezhesse a belépési szándékát.

Az ismertető megbeszélésen Baján jeleztem, hogy a vállalkozások a munkaerő bővítéseiket sokszor a fejlesztési pályázataik eredményeként tudják tervezni, azaz akkor vesznek fel új munkaerőt, ha pályázati támogatással fejleszteni is tudják telepeiket, gépjárműparkjukat, eszközeiket. Ezen kívül a vállalkozások az eddigi tanfolyamokat, képzéseket nem tartották hatékonynak, így nem érdekük, hogy a munkaerőt máshol képezzék ki, sokszor nem használható tudásanyagra.

A felvetéseimre azt a választ kaptam, hogy a telephelyek fejlesztésére irányuló pályázatoknál kifejezetten előnynek számít, ha egy vállalkozás részt vesz egy ilyen együttműködésben, hisz az tényleges munkaerő bővítési szándékot takar. A munkaerő képzése pedig magánál a vállalkozásnál lesz (hasonlóan a duális képzéshez), azaz a vállalkozás helyben taníthatja be a dolgozóját. Ezért bérleti díjat számlázhat és számolhat el a pályázati keret terhére és a betanítást végző személyre is jár bérköltség. A betanított munkaerő 6 hónapos foglalkoztatása 100%-os támogatottság mellett történik majd, amit 4-6 hónapos továbbfoglalkoztatási kötelezettség terhel még.

Ahhoz, hogy a megyei önkormányzat a keret igényléséhez a pályázatát el tudja készíteni adatokra van szüksége az érdeklődő vállalkozásoktól. Ezért kérem, hogy aki részt kíván venni az együttműködésben az jelezze ezt a Polgármesteri Hivatal titkárságán 2016. február 05-én, pénteken 12.00 óráig. A teljes kérdőívet ott fogja megkapni és azt kell majd kitöltenie. A kérdőíveket aznap 13.00 óráig kell továbbítanom, így kérem a határidő betartását!

Az igényfelmérés a vállalkozói szándékok bemutatására vonatkozik. Amennyiben a vállalkozás nem nyer a beadott fejlesztési pályázatán, és emiatt nem fog munkaerőt bővíteni, akkor az következményekkel nem jár!

A kérdőív kérdései a következőek:

1.                   Kérem, nevezze meg vállalkozását.

2.                  Kérem, nevezze meg legfőbb tevékenységét.

3.                   A vállalkozásának vannak-e jelentős foglalkoztatási és /vagy képzési igénnyel járó fejlesztési elképzelései? (A megfelelő válasz mellé tegyen X jelet.) Amennyiben a fenti kérdésre igen választ adott, kérem, röviden mutassa be ezeket.

4.                   Ön szerint településén mik a munkavállalást akadályozó tényezők munkavállalói szempontból? Kérem, sorolja fel az 5 legfontosabbat.

5.                   Ön szerint településén mik a munkavállalást akadályozó tényezők munkaadói szempontból? Kérem, sorolja fel az 5 legfontosabbat.

6.                  Van-e tartósan betöltetlen álláshely vállalkozásában, és ha igen, milyen munkakörök vonatkozásában? Kérem, sorolja fel.

Felső Róbert

polgármester