Az elkerülő útról - 2021. január

A lapzárta napján volt az elkerülő és a projekthez tartozó kerékpárút terveinek a bemutatása online formában. Bár a terv megrendelője még írhat elő változtatást, illetve a döntéshozó minisztérium is mérlegeli az alternatívákat és a felvetett kérdéseket, jelenleg a következőkről tudjuk tájékoztatni a lakosságot.

-          Az elkerülő út keleti oldalon lesz, mely része a Baja-Kecskeméti útszakasz több helyen is történő felújításának. Ez az elkerülő, a soltvadkerti elkerülő, és a Soltvadkert-Kecskemét út felújítása összességében a kecskeméti irányú forgalom jelentős gyorsítását eredményezi majd.

-          Az elkerülő nagyjából a Sümegi borászat környékén megépített körforgalomból indul majd keleti irányban.

-          A kerékpárút innen a főút nyugati oldalán megy, hogy az elkerülő leágazását ne keresztezze, sőt így a körforgalomba se megy közvetlenül bele. A kerékpárút eljön a Deák Ferenc utcai csomópontig a főút nyugati oldalán. Itt a csomópontban áthelyezik a főút keleti oldalára és így a főút keleti oldalán megy egészen Sükösd északi részéig (a kanyar utánig).

-          A faluközpontban a csomópont kanyarodósávos kialakítású lesz, mivel a 2020. augusztusi minisztériumi rendelet alapján olyan körforgalom, ami 16 méteres nyerges vontatású gépjárműveket szolgál ki, egyszerűen nem fér el. Ez azt jelenti, hogy a Bajáról érkező kamionok a Duna felé egy külön sávban tudnak majd lefordulni, tehát a forgalmat nem tartják fel. A Dunai út első, kb. 150 méteres szakaszát a kereszteződés után felújítják (nagyjából a tüzép bejáratáig).

-          Azokon a helyeken, ahol kevés hely van (pl. a Béke téri lejáró után a központi buszmegállóig a szervízút, illetve a község északi részén a házak előtti szervízút) vegyes használatú útként lesz megtervezve, azaz ezeken a szakaszokon a projektben aszfaltozzák a szervízutat.

-          Minden más helyen önálló kerékpárút épül, azaz a korábbi tervekkel ellentétben nem a járdával közösen kerül megépítésre, hanem attól elválik. Ez azt jelenti, hogy az előkertekből egy külön sávot fognak leválasztani a kerékpárút részére. Ez a kerékpárút 2,6 m széles burkolattal, és 3,6 m koronaszélességgel számol.

-          A terveket március elején adják be engedélyeztetésre, és 30 nap alatt tervezik az engedély megszerzését. Ezt követi majd a kiviteli tervdokumentáció elkészítése, mely a közbeszerzés indításának a feltétele.