A pályázatainkról egyben, átfogóan

Bár a vírus miatti szükséghelyzet és az adóelvonások komolyan érintették az önkormányzatot, nem álltunk meg, csupán átütemeztük a pályázataink megvalósítását arra törekedve, hogy több, kisebb összegű számla elszámolását tudjuk folyamatosan benyújtani, ezáltal is forgatni, mozgatni a pénzt. Ez a pályázatok mérföldköveinek átütemezését jelentette, de ezeket eddig elfogadták, így a munkát is ehhez tudjuk ütemezni.

Játszótér felújítási pályázat: az őszi két helyszínen megtörtént bővítés után elkészült a Beni tó melletti játszótér is, amit a tanúsítványok megszerzése után szinte azonnal használatba is vettek a családok, és már most látszik, hogy mekkora népszerűségnek örvend. Itt mind az első (tavaly benyújtottuk), mind a második számla elszámolása beküldésre került, így a pályázatban közel 6 millió forintot várunk.

Beni tó melletti terület rendezése: ez a pályázat egységet alkot az előzővel, és a játszóterek szép környezete főként ennek köszönhető. A kiültetett növényzet szépen beindult, csupán egy május eleji fagy csípte meg néhány fa felső levelét. Az itteni első számlára jutó támogatás (közel 3 millió forint) már megérkezett, a második számlát júniusban, a harmadikat októberben kell majd rendeznünk. természetesen fizetés után azonnal benyújtjuk őket elszámolásra.

Lovas zsűriemelvény építése: az emelvény május végéig elkészül. Az első részét április végéig kellett megcsinálni, ezt leszámlázták, az önkormányzat a számlát elszámolásra benyújtotta. A második számlát a kifizetés után szintén azonnal benyújtjuk. A Szabadidőparkban lévő nádtetejű közösségi tér felépítését pedig 2021. tavaszára időzítettük.

Akácos utca aszfaltozása: a munkaterületet átadtuk, a kitűzés megtörtént, a tükör kialakítása a lapzárta után várható. A lakossági együttműködéseket megkötöttük, még a német tulajdonos is aláírta és átutalta a hozzájárulást egy összegben. Nem tudtunk még megállapodást kötni egy ingatlan külföldi tulajdonosaival, illetve egy ingatlan érsekcsanádi lakossal. Amennyiben ők nem hajlandóak aláírni a megállapodást, akkor a kötelezést elindítjuk, viszont ebben az esetben már nem tudunk települési támogatást sem adni.

Művelődési Ház tetőfelújítása: a pályázat nyertese a LEADER Egyesületünk, megkötötte a megállapodást a kivitelezővel, akinek június 8-án adjuk át a munkaterületet. A tervek szerint a fő munkák elvégzése 6 hétig tart majd. A további munkálatokat már ősszel, illetve a napkollektor felszerelését jövő tavasszal végzik el, ezzel is segítve, hogy az elszámolásból érkezzen pénz az új számlák fizetésére.

Új pályázatot is nyújtottunk be. A Magyar Falu Programban a közterületek gondozását segítő eszközök beszerzésére 15 milliós értékben. A beszerzés a meglévő traktorunkra kapcsolható olyan adapterek (fűkasza, granulátum és sószóró, hótolólap, lombfúvó, traktorfülke, tárcsa,  utánfutó, stb.), amelyekkel a közterületeinket tovább tudjuk szépíteni majd.

Felső Róbert

polgármester