Get Adobe Flash player

A "Bazsarózsa" néptáncegyüttes Bátyán járt a falunapon

Bátya község 2019. szeptember 7-én tartotta “Terményáldó őszi fesztivál és Falunap” című rendezvényét, amelyen a délután folyamán lépett színpadra meghívott vendégként az érsekcsanádi BAZSARÓZSA néptáncegyüttes is, akik az "Érsekcsanádi lakodalmas" című koreográfiát mutatták be nagy sikerrel. Az esti mulatságot megelőzően ünnepélyesen átadásra került a faluház, amelynek során az érsekcsanádi csoport is újra színpadra lépett. Ezt követően került sor a táncházra Erika és Zoli vezetésével.

Tóth-Mihó Erika így nyilatkozott a rendezvényt követően: "Régi vágya volt már a bátyai polgármester asszonynak, hogy végre az érsekcsanádi tánccsoport is fellépjen náluk. Nagyon jól éreztük magunkat. kedvesen fogadták a táncosokat, a két fellépési időt pedig a Pántlika és az Iszkába zenekar kíséretében nótázással töltöttük."

Még egy hír az együttesről: Nagy megtiszteltetés érte az együttes vezetőit, Tóth-Mihó Erikát és Tóth Zoltánt, ugyanis felkérték őket az idei "Felszállott a páva" tehetségkutató versenyre mentoroknak, 2 együttes és egy szólista pár pedagógusai mellé.

Gratulálunk!

Fotók: Geiger Zoltán

Bővebben: A "Bazsarózsa" néptáncegyüttes Bátyán járt a falunapon

A Pilisben túrázott a MOVE SE

A tavaszi medvehagyma túra sikerén felbuzdulva már a kirándulás alkalmával elkezdtük tervezgetni, hogy ősszel a Pilisbe utazunk és bevesszük a Dobogókőt. A beszélgetések során kiderült ugyanis, hogy sok túratársunk bakancslistáján szerepel hazánk egyik legvadregényesebb turisztikai célpontja, a Rám-szakadék.

A tervet hamarosan tett követte. Az önkormányzat támogatásával egyesületünk autóbuszt bérelt, és szeptember 14-én korán reggel felkerekedtünk. 31 fős vidám kedvű csapat Molnárné Agócs Éva és Molnár János vezetésével a dömösi kikötőből vágott neki a túrának. Már ez a Dunakanyarban fekvő kis település is elvarázsolt bennünket a hangulatával. A falut elhagyva a Rám-szakadék bejáratáig könnyű terepen, verőfényes napsütésben haladtunk.

Maga szurdok Dömös és Dobogókő között húzódik mintegy 1 km hosszan. A mélysége több helyen meghaladja a 35 m-t, a szélessége néhol alig 3 m. Van, ahol az összeszűkülő sziklák merőlegesen állnak, de befelé dőlő falakat is láttunk. A mederben folyó patak által vájt változatos képződmények között néhány helyen a nedves sziklafalon át vezetett az út, ahol a falba vájt mélyesések és kapaszkodók segítették az átjutást, a zuhatagok mellett létrákon mászhattunk egyre feljebb.

Aki azt hitte, hogy a szakadék leküzdésével véget értek a túra kihívásai, az alaposan tévedett, mert hegytetőig hátra lévő 5 km-t erőteljes emelkedőn kellett megtenni, hiszen 650 m-es szintkülönbséget küzdöttünk le a túra során. A fújtató, lihegő társaságot azonban kárpótolta a páratlan látvány, ami a Prédikálószék és a Dobogókő kilátóiban tárult elénk: a Dunakanyar és a környező hegyek panorámája.

Ez után az elszántabbak még nekivágtak egy 3 km-es körtúrának a Zsivány-sziklákhoz. Itt a meredek, 25-30 m magas sziklafalak két körülbelül 100 m hosszú völgyet fognak közre, melyeket egy ferde hasadék köt össze. Két szikla tetejére óvatosan fel is kapaszkodtunk. Ezalatt a csapat többi része az Eötvös Lóránd Menedékházban rekreálódott.

A dobogókői parkolóból délután ötkor indultunk haza. Azaz csak indultunk volna, mert a buszunk akkumulátora rendetlenkedett, ezért a férfitársainknak kellett megadni a kezdő lökést. Este 8-kor fáradtan, de elégedetten értünk Érsekcsanádra. Reméljük, még sok hasonló közös élményben lesz részünk.

Ez úton is köszönjük Érsekcsanád Község Önkormányzatának a támogatást!

Nagy Barbara

Mozogj Velünk Csanád Sportegyesület

Bővebben: A Pilisben túrázott a MOVE SE

VIII. EGYESÜLETEK NAPJA BESZÁMOLÓ, ÉS EGY FELHÍVÁS!

Felső Róbert polgármester köszöntötte a meghívott vendégeket, majd az aktuális pályázati eredményekről, jövőbeli projektekről tájékoztatott. Az egyesületek vezetői beszámoltak a közösségeik életéről, gazdag programokról, sikerekről, tervekről. Az összefoglalókból egyértelműen kiderült, hogy az egymás iránti tisztelet, az inspiráló együttlét az értő figyelem, egyszóval a minőségi idő a közös jellemzője a közösségek életének. Fő motivációjuk kreatívan, könnyedén, tartalmasan megélni a jelent, és építeni a jövőt.

A sok- sok információból egyet emelek ki, amely jól mutatja a közösségek létrejöttének, és működésének mechanizmusát. Aktuális volt, hogy gratuláljunk Kellnerné Felső Sára I. helyezéséhez, melyet a II. Délvidéki Fotópályázat digitális monokróm kategóriában, Tekintet című fotójáért kapott. Sára a köszönet szavai után arról beszélt, hogy sok év munkája, kitartó szorgalma van az eredmények mögött. A jövőre vonatkozóan egy remek ötletét vázolta, mely egy újabb közösség megalakulását vetítette elénk. A mi kis falunkban is sokan fotóznak-, videóznak önállóan, hobby szinten. Javasolta, hogy ha összefognának a közösség építő ereje itt is eredményes lenne, mint ahogy erre számos példa volt hallható az est folyamán. Milyen remek volna, ha a következő Egyesületek Napján egy újabb csoporttal bővülne a meghívottak sora.  Legyen ez egy felhívás a média iránt érdeklődőknek.

Figyelem! Médiaszakkör Indul! Várjuk a jelentkezőket!

Meghívottak: Érsekcsanád Község Képviselő Testülete, Díszpolgárok, Családsegítő Szolgálat, Könyvtárvezető, Egyházi vezetők, Cselekvő közösség – Vincze Péter, Nánai Tamás, Értéktár bizottság tagjai, Jeles diákok:Dósai Flórián, Béda Bálint, Nagy Eliot. Borászok, Érsekcsanádi Dalárda, Aratóbrigád, Asztalitenisz, Polgárőrök, Fotó –videó- plakát, Összhang Kórus, Szivárvány Színjátszó Kör, Pesti László, Bakuse Bajai Kutyás Sport Egyesület, Horgász Egyesület, Mozgáskorlátozottak Egyesülete, Kékhegyi vadásztársaság, Écs. Községi Sport Kör Egyesület, Kézművesek, Foltvarrók, Écs. Katolikus Karitasz, Fogathajtók, Bazsarózsa Néptánc Egyesület, Sárköz Baráti Kör Egyesület, Mozogj Velünk Csanád SE, Balance SE Kick Box.

Közösségi szolgálat: Rajcsányi Martin, Kacsó Kristóf, Juhász Péter, Vidákovics Bence,

Geigerné CsovcsityIldikó, Tóth –Apáti Erika.

Szakács: Melcher János, Varga Aranka, Taskovics Tamás.

Segítők: Kovács Ildikó, Horváth Krisztián, Horváthné Hajnalka.

Fotó: Molnár János, Nagy Réka, Geiger Zoltán.

Támogató: Tíz-Tíz Vízöntő Kft.

Kissné Horváth Zsuzsanna

művelődésszervező

Bővebben: VIII. EGYESÜLETEK NAPJA  BESZÁMOLÓ, ÉS EGY FELHÍVÁS!

BARÁTI KIRÁNDULÁS EGY KIRÁLYI VÁROSBAN

Sárköz Baráti Kör az őszi időszakot kirándulással kezdte. Az úti cél Székesfehérvár volt. Egy nagyszerű napot töltöttünk el a városban, sok érdekes látnivalóval. A történelmi emlékeket Kis Erika idegenvezető mondta el, és végig vezetett a különféle helyeken, láthattuk: Kató néni szobrát, Ország alma, Városház tér, Koronázó Bazilika, Romkert, Virágóra, Szent István Székesegyház, Órajáték. Az utunkat a Bory -várban folytattuk, ami szintén sok látnivalót adott az építészetén kívül, a rengeteg szobor, és a kilátás is gyönyörű. Egy különleges templomot néztünk meg, Prohászka Ottokár Katolikus Templom. Ezután szabad program következett, majd szerencsésen hazaérkeztünk.

Nagyszerű emlékekkel gazdagodtunk. A kirándulást köszönjük Polgármester Úrnak és a Képviselő Testületnek, hiszen az útiköltséget tőlük kaptuk.

Köszönöm!

Rigó Erzsébet

Sárköz Baráti Kör vezetője

Bővebben: BARÁTI KIRÁNDULÁS EGY KIRÁLYI VÁROSBAN