Határtalanul - tanulmányi kirándulás Erdélyben

 Az Érsekcsanádi Bíber János Általános Iskola 7. osztályos tanulói a Határtalanul! Pályázat keretében 2017. május 8-12. között öt napot tölthettek el Erdélyben.

A „Csodák Erdélyben a mondavilág, a történelem és a természet tükrében” című pályázat kapcsán a teljes 7. osztállyal, néhány 8. osztályos tanulóval és 4 pedagógussal ellátogathattunk Erdély gyönyörű helyeire. Megcsodálhattuk a Tordai-hasadékot, a Szent Anna-tavat, Gyilkos-tavat, Békás-szorost, a Torockó felett elterülő Székelykőt, Parajdi Sóbányát. Ezen túl elhelyeztük az emlékezés koszorúit Tamási Áron sírjánál, Arany János szobránál, ahol egy versének elmondásával és életének felidézésével emlékeztünk a 200 évvel ezelőtt született költőre. Felejthetetlen élmény volt magyarságunk megélésében, amikor a Hármas Keresztnél az érsekcsanádi hetedik osztályos lányok, egy csokorban állva szavalták el Kölcsey Ferenc Himnuszát.

Vittünk könyveket a Zetelakai Általános Iskola könyvtárának, gyűjtöttünk adományokat a Csíksomlyói Gyermekotthon számára, ahol egy bő órát eltöltve bepillanthattunk hasonló korú gyermekek mindennapjaiba, láthattuk, hogy hogyan élnek családként együtt, hogyan kötődnek az „otthonukhoz” és egymáshoz. Sütöttünk kürtős kalácsot, részt vettünk a kenyérsütés folyamataiban, ettünk máréfalvi túrós lepényt, festettünk székely motívumokkal díszített hűtő mágnest, felmásztunk a Kőlik-barlanghoz, rendeztünk Arany János szavalóversenyt Zetelakán, élvezhettük az erdélyi vendégszeretetet, ízeket, és ez alatt az idő alatt iskolai osztályból az esti kvízjátékok, az éjszakai beszélgetések, kártyázások hatására is: közösséggé formálódtunk.

Azt hiszem az „Eszméletlenül szép! Azta, ez csodálatos! Ez lélegzetelállító! De jó, hogy eljöttünk! Kár lett volna kihagyni!”mondatok önmagukért beszélnek.

Rengeteg élménnyel tértünk haza, láttunk „csodákat”, melyek elkísérnek bennünket a mindennapokban, és reméljük, hogy a következő években az iskola további osztályai számára is lesz lehetőség ilyen kirándulásra.

Köszönjük az Érsekcsanádi Önkormányzat hozzájárulását, mellyel támogatták kirándulásunkat!

                                                                                                          Bálint Márta

                                                                                                      intézményvezető

 

További képek a képgalériában.