Get Adobe Flash player

A mi kis falunk Kecskeméten

Bács-Kiskun a mi megyénk című programban (április 7-én) a Bajai járás mutatkozott be Kecskeméten, a Megyeháza előtt: Baja, Csátalja, Dávod, Érsekcsanád, Érsekhalma, Felsőszentiván, Gara, Hercegszántó és Sükösd önkormányzata, Nemesnádudvarról a Borbarátok Egyesülete. A rendezvényen részt vett Rideg László megyei elnök, Rausch Sándor alelnök és a járás településeinek polgármesterei is.

Napközben kóstolhattak bajai halászlét, délszláv pljeszkavicát, érsekcsanádi rétest, füstölt halat, kalácsot, lepényt. Megismerkedhettek az érdeklődők egyes mesterségek fortélyaival. A jó hangulatról székely, magyar, bunyevác, sokác énekesek, táncosok és zenészek gondoskodtak.

Megtisztelő volt, hogy a Bazsarózsa Néptáncegyüttes érsekcsanádi táncával indult a program. Bemutattukviseletünket, szőtteseinket, valamint kézműves hagyományainkat, a csuhéfonást. Gasztronómiai különlegességekkel kedveskedtünk az érdeklődő közönségnek. Felső Barnabás a halfüstölés csínját-bínját mutatta be és természetesen az ínyenceknek kóstolni is lehetett a frissen sült halból. Megmutattuk a Kecskemétieknek, hogy a legfinomabb rétes Érsekcsanádon található. A klasszikus túrós, mákos, almástól a sós- borsos káposztás rétesig gazdag volt a kínálat.

Köszönjük a közreműködést: Molnárné Agócs Éva, Vidákovics Dezsőné, Klockerné Sárkány Éva, Aranyos Dánielné Juliska, Tóth-Apáti Erika, Felső András, Vass Gábor.

Köszönet illeti Mácsik Petrát, és Tumbász Istvánt az arculat kialakításában nyújtott segítségért.

Kissné Horváth Zsuzsanna

művelődésszervező

Share