I. Országos Halfőző verseny és halsütő fesztivál - képes összefoglaló

Kétnaposra bővült rendezvényünk első napja sportversenyekkel indult.

„ Élet a Sárközben” című kiállítás  megtekintésére volt lehetőség, a Művelődési Házban.

A Katolikus temetőben ünnepi koszorúzásra gyűltek össze a Palik Család rokonai, barátai.

 id Palik József  halálának 30. évfordulóján dr. Munczig Dénesné kulturális referens emlékezett Józsi bácsira.

Az utódok Palik Vera és ifj. Palik József ebből az alkalomból adták át a most alapított:

 „Az ártéri erdők ismerője” díjat. E cím birtokosa Felső Barnabás lett, aki családja társaságában vette át a megtisztelő oklevelet. Az ünnepi percek után a Muzsikás együttes műsorával zárult az este. A népzene e kiváló képviselői már negyven éve járják a világot. Nagy öröm számunkra, hogy Érsekcsanádon  is hallhattuk, láthattuk őket.

A Halfőző verseny szombat reggel indult, 16  fő nevezett, 3 kategóriában.

A zsűri véleménye egybehangzóan az volt, hogy remek ízek, jó ételek kerültek értékelésre. Nehéz volt eldönteni a finomságok közül melyek a legjobbak.

Napközben a Sztárszakács lecsós harcsa szelet és ropogós halcsipsz elkészítési fortélyait láthatta a közönség. Ezt követően Bogdán János fafaragó mester, Gáspár Tamás bőrműves,  Kovács Zoltán és Felső Barnabás halászati bemutatója színesítette a programot.

A Halfőző verseny eredményei:

Halászlé pontyból

1. hely Rajcsányi Imre

2. hely Felső Róbertné

3. hely Bertalan Tibor

Egyéb főtt halételek:

1. hely Berta Zsolt

2. hely Rajcsányi Imre

3. hely Melcher Ferenc

Egyéb sült halétel:

1.  hely Balogh Bálint

A zsűri tagjai:

Lévai Ferenc   -Aranyponty Zrt. Vezérigazgató

Károly Gábor  -halász tanár Tata

Ádám Péter   -Bajai Halászléfőző BajnokokKlubja elnök

Molnár Zoltán -országos halfőzőbajnok

Molnár Zoltánné -országos halfőzőbajnok

Tóth István     -polgármester Bogyiszló

Köszönjük a zsűri munkáját, és gratulálunk a nyerteseknek és valamennyi résztvevőnek! Reméljük, hogy jövőre még többen eljönnek gasztronómiai rendezvényünkre! 

Kissné Horváth Zsuzsanna

 művelődésszervező

 

Fotók: Geiger Zoltán

További képek a képgalériában.